Ma van a 31-ik születésnapom. Úgy gondoltam ez egy remek apropó arra, hogy megkezdjem az írást. Olyan lesz ez nekem, mint egy napló, amibe leírom örömömet és bánatomat. Mindent, amit fontosnak tartok lejegyezni, hogy aztán később, ha már nem emlékeznék legyen, ami emlékeztessen.

Kezdjük talán egy számadással, így a szülinap kapcsán. Mi az amim most van, amit eddig elértem.

Van két csodálatos gyermekem, egy 1 éves kislányom és egy 3 éves kisfiam. Tökéletes lehetne az idill, az utcán mindig mosolyogva mondják az emberek, milyen szép család. Igen, szép is lenne, egy dolog hibádzik, apa már egy jó ideje nincs velünk. Ezt az embernek valahogy fel kell tudnia dolgozni. Pláne, ha két kicsi gyereket nevel. Nincs idő sajnálkozásra, sírásra, szenvedésre. Fel kell állni és küzdeni kell. Küzdeni kell értük és saját magunkért. Az élet nem áll meg.

Karriert tekintve én az Anyaságra mindig is úgy tekintettem, mint a karrierem csúcsára, erre vágytam, nem akartam ettől többet soha. Nem tartom magam karrierista, törtető nőnek. Sokszor gondolom azt nekem nem is ebben a korban kellene élnem, nekem a mai világ már túl sok. Túl gyors, túl önző, túlságosan énközpontú. Én nem ilyen vagyok. Azért nem adtam fel, és bízom benne, hogy sikerül megjavítani a világot 🙂

Lassan el kell kezdjek gondolkodni a munkába való visszatérésen is, mert Dorka 1,5 éves lesz. Nehéz döntés lesz ez még nekem nagyon, hova és mikor és mit csináljak majd. Addig sem tétlenkedem, úgy néz ki 6 év kihagyás után befejezem a fősulit. Már csak egy szakdoga és államvizsga hiányzik, illetve a nagy MUMUS a nyelvvizsga. Ha ez megvan 2 diplomás leszek. Jobban azt hiszem nem is nehezíthettem volna meg a dolgomat, mint hogy így két kicsivel egyedül szerezzem meg a diplomát, de minél küzdelmesebb, annál értékesebb .

Hát itt tartok most 31 évesen. Van még hova építkezni, fejlődni, csak legyen meg hozzá e kellő türelem és kitartás.